A tudás a hang mögött

Miért 440? És miért ne?

Hogy egy zenekar együtt szóljon, mindenki megegyezik egy viszonyítási hangban: a hangolási alapban. Ma 440 hertzen áll. Ez nem természeti állandó, hanem megállapodás: 1939-ben döntöttek róla egy londoni nemzetközi konferencián, 1955-ben az ISO ajánlásként átvette, 1975-ben pedig ISO 16 szabványként rögzítették.

A 432 Hz az a hangolási alap, amelyre a Radio 432 előre be van állítva. Nagyjából 32 centtel a 440 Hz-es alap alatt van — alig egyharmad félhang. Minden hang egyenletesen süllyed; a zene ugyanaz marad, csak egy árnyalattal mélyebb.

Pontosan ez mérhető: a hangmagasság, a távolság centben, az 54/55 arány. Minden, ami ezen túlmegy — melegebb, kerekebb, kellemesebb —, tulajdonítás és hallási benyomás. A Radio 432 ebből semmit nem állít, hanem rád bízza az összehasonlítást: váltasz, hallgatod, eldöntöd.

A mérés határai

Nem minden zene mérhető ugyanolyan jól

Azt mérjük, amilyen hang hozzád eljut — ez egy mérés, nem egy tévedhetetlen igazság.

A klasszikus zene gyakran sok hangszert rétegez egymásra, ehhez jön a koncertterem utózengése — az egyes hangmagasságok ezért jobban elmosódnak, mint amikor csak egy hang vagy egy hangszer szól. A technóban és a rokon elektronikus zenében sok minden szándékosan nagyon mélyen (basszusok) vagy nagyon magasan (lábcin, zaj) helyezkedik el, és így azon a tartományon kívül esik, ahol a hangmagasság egyértelműen meghatározható.

Egyes felvételek történetileg sem pontosan 440 Hz-en készültek, vagy a hangmagasságuk kissé elcsúszott a szalagsebesség és a későbbi digitalizálás miatt — a Beatlesnél ez közismert. A Radio 432 ilyenkor becsületesen azt méri, ami valóban a felvételben van, akkor is, ha nem a várt érték.

Egyetlen hang vagy egyetlen hangszer: a mutató nyugodtan áll — a hangmagasság jól meghatározható.

Sok egymásra rétegzett hangszer, vagy nagyon mély/magas hangok: a mutató kileng — a hangmagasság csak bizonytalanul határozható meg.

Elmélyülés